Egy izgalmas és emlékezetes portyán vett részt hét nagycserkész.
Téma: az erdő. Íme a beszámoló két orsi tagtól:

"…hol volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl, ott, ahol a kurta farkú malac túr, egy gyönyörű tónál, körülvéve nagy erdőkkel és hegyekkel, volt egyszer négy Turul, egy Hanga, három Virág és egy magyarországi vezető ; Barna Gábor. Indulhatott a kalandos portya.

Alig mentünk 70 métert a nagy hátizsákunkkal, amikor megláttunk egy gyönyörű mászásra váró sziklát. Ledobtuk batyunkat és teljes gőzzel nekiálltunk megmászni a hegyet. A kemény munka után várt a jutalom: a gyönyörű kilátás! Láttuk az egész tavat és a körülötte elterülő hatalmas erdőt, ami az egészet még szebbé tette. Egy pár percig nézegettünk és örvendtünk, aztán kezdtük is a mászást lefelé, mert tudtuk, hogy még alig tettük meg az út 1/116… Így hát mikor leértünk, felkaptuk csomagjainkat és irány az erdő.

Sokáig sétáltunk és énekeltünk, de mint akárki más is a sok kiabálástól és énekléstől megéheztünk és megszomjaztunk. Leültünk egy szép kis tisztásra és megettünk egy-két csomag kekszet és almát. Egy pár órával később ismét találtunk magunknak egy jó kis sziklát. Arra letelepedtünk és kaptunk egy feladatot: mivel, hogy cserkészek vagyunk és szeretjük a természetet, szednünk kell mindenféle virágot, növényt és beragasztani egy kis könyvben, az u.n. "Erdő füzetbe". Arra járt egy-két szerencsétlen bogárka is, amelyek egy-egy lapon megtalálták a helyüket. Persze, mi annyira szeretjük az állatokat, hogy ezeket is meg akartuk őrizni szívünkbe (no, meg hát a könyvünkben is). De hát itt sem maradhattunk örökké. Annyit, amennyit ott, rég nem kacagtunk együtt!! Indultunk is tovább.

Nagy téma a FOCI volt, mivel közeledett a világbajnokság (meg hát persze a Csillagok Háborúja című film is, aminek akkor volt a bemutatója). Sokat beszélgettünk és egy-egy népdalt is elénekeltünk, s egyszer-egyszer köszöntünk az embereknek, akik elmentek mellettünk. (Kalap-bot-esernyö-rekordunkat sajnos nem sikerült megdönteni, amit a szeptemberi portyákon 350-szer mondtuk három órán keresztül!!)

Szép volt a környezet, és úgy éreztük, mi idevalósiak vagyunk! Már kezdtünk egy kicsit elfáradni (pedig ez nem szokás cserkészeknél!), persze, mert már egész nap gyalogoltunk és egy s más cserkész közölünk meg is éhezett. De a kedvünkön ez meg sem látszott, sőt, lehet, hogy többet is nevetgéltünk emiatt.

Amikor Hanga és Gábor kijelentették, hogy megérkeztünk még jobban örültünk. Azonnal kezdtünk jó sátorhelyeket keresni. Nekiestünk a sátorverésnek, és nagyon meg voltunk elégedve a gyönyörű kis igloo- sátrakkal, amelyek olyan elegánsan álltak a kiszemelt rét három különféle pontján, nem túl messze egymástól. Hát, miután most már mindenkinek nagyon korgott a gyomra, elkezdtük pucolni a krumplit, vágni a hagymát, a kolbászt és a drága kolozsvári szalonnát a világ LEGFINOMABB krumplipaprikásához. Előszedtük a kis lapítónkat és a hátunkon cipelt vizet. Épp nekifogtunk a munkánknak, amikor egy pár méterrel odébb három srác minduntalan egy focilabdát rugdosott felénk (főleg a szegény sátrainkra). Ez nem nagyon tetszett, főleg a Virág őrsnek, úgyhogy azonnal védekezni kezdtünk: viccekkel, bámulással és egy nagyon hasznos tárggyal - a krumpli-pucolóval. Nem sokkal utána beavatkoztak a többiek is. De ez már a vezetőnknek nem tetszett. A svéd fiúk fenyegetésétől, hogy "majd este" senki sem ijedt meg...

Észrevették, hogy más nyelven beszélünk, és sikertelenül találgatni kezdték, hogy honnan jövünk. "Talán cigányok? Talán szerb menekültek? Ah, tudjuk: lengyelek." Egyik sem volt helyes, ezért megmondtuk, hogy magyar cserkészek vagyunk. Ez már tetszett is az egyiknek. "Van-e olyan finom szalámitok", mert ők látták a tévébe, hogy az nagyon finom. A másik meg kifejtette, hogy az ö nagyapjának az anyósának az apukája magyar volt. (Ja... persze... ezen jót nevettünk.)

Mikor készen állt a vacsora a csajkák gyorsan kiürültek és csodálatos volt, hogy milyen csendben ültünk. (NAGYON csodálatos volt az őrsvezetők számára.) Aztán gyorsan eltettük csajkánkat és nekifogtunk a tábortűzrakáshoz. A fiuk hozták a fát, a lányok meg a köveket, melyekkel bekerítettük a tüzet. Nem sokkal később már össze is bujtunk a tűz körül, énekeltünk és beszélgettünk. Nem telt el sok idő , amíg újra ott voltak a svédek.

De most már nemcsak hárman, hanem hatan. És még két vezető is. Bocsánatot akartak kérni, amiért rugdosták a labdát a sátrainkra. Mivel hogy így már jó sokan voltunk, úgy döntöttünk, hogy kölcsön kérjük labdájukat és kihívjuk őket egy meccsre. Igaz, hogy kevertek voltak a csapatok, de egyértelműen jobbak voltunk mi magyarok. A fiuk hamar rájöttek, hogy a magyarok az erősebbek, és, hogy sokkal jobban játszunk - megunták az állandó kikapást. Így hát újra visszaültünk a meleg tűzhöz.

Ott vártak a finom sütésrevaló marshmallows-ok (szokás a stockholmi cserkészcsapatba!) Nagyon jól elbeszélgettünk a fiukkal. Megtanítottunk nekik egy-két jó magyar játékot és éneket, amit nagyon élveztek. Sőt, a srácok eldöntötték, hogy magyar feleségeket akarnak maguknak, és meg is kérték egy-két lánynak a kezét.

Nem sokkal később kijött az egész svéd cserkészház, de itt jött el az a pillanat, mikor úgy éreztük, hogy túl sokan vagyunk, s rájuk kellett szólnunk. Maradtak tehát azok, akik eleinte ott voltak, a többiek meg szépen visszavonultak pizsamájukba aludni. Közülünk is elment az egyik pihenni a hosszú nap után. Már-már világosodott mikor hazamentek a svédek, habár nagyon irigyek voltak, hogy mi sátorban aludhattunk és ők csak az unalmas házban. Miután egész este sikertelenül próbálkoztak bekéredzkedni a sátrainkba, eldöntöttük, hogy lesz éjjeli őrség, és ezért mindenki kihozta hálózsákját a tűzhöz. Vezetőnk Gábor úgy döntött, hogy ö is már akar aludni - szóval elment lefeküdni. Mi, akik ott maradtunk, nagyon élveztük az estét (vagy a reggelt?) és mindenki elő vett valami kis finomságot, amit persze testvériesen elosztottunk. Hárman eltervezték, hogy megijesztik szegény Gábort. Így is tették... (legalábbis megpróbálták). Egy jó darabig eltartott, míg Hanga kikönyörögte Gábort a sátorból:
- Gáááááábor, gyere ki...!
Gábor morcosan: -Miért???
- Eeeeh... unatkozunk!
- Akkor menjetek lefeküdni!
- Nem! (hü, de kemény dió ez a Gábor!) Izé... van kekszünk, nem kérsz?
Erre Gábor szélsebesen, egy fél másodpercnél is gyorsabban kint termett. Amikor kijött, mindenki próbálta meggyőzni, hogy tényleg lényeges a társasága, Lili, aki elbújt az egyik fa mögé, hogy megijessze, sikeresen belebotlott egy darab fába és egy jó hangosan rikkantott. Ezen akkorát nevettünk! Szóval nem sikerült a tervünk!

Aznap reggel már 8 órakor ébren voltunk (3 óra alvás után a szép madárcsicsergésben). Némelyek nem voltak hajlandók kikelni a hálózsákból, ezért úgy ettük a reggeli szendvicseket (jó magyar szalámival). Utána azonnal lementünk a svéd cserkészek kenuházába, tudniillik az éjszaka folyamán furfangosan elkértük tőlük erre a napra a kenukat meg a csónakokat. (Többet ésszel, mint erővel!) Mikor beültünk a kenukba, már ott álltak a svédek könnyes szemmel és kérdezték, hogy mikor hozzuk vissza a kenukat, de mi csak mosolyogtunk és mentünk tovább. 2 órát kenuzgattunk. Nagyon kellemes meleg volt és a víz gyönyörűen csillogott. Énekeltünk, ordibáltunk, NAGYON jól éreztük magunkat. Mikor visszaérkeztünk a partra, összeszedtük sátorfánkat. Nem szívesen tettük ezt, mert mindenki maradt volna még egy-két napot, de hát tudtuk, hogy ami meg van beszélve, az meg van beszélve. Összegurítottuk a hálózsákokat, a sátrakat szépen elcsomagoltuk és a hátizsákjainkat összepakoltuk. A maradék kis időnkben kihasználtuk az akadálypályát, ami nem messze volt a sátorhelyünktől. Megint rohangáltunk meg csúszkáltunk és nagyokat nevettünk. Közeledett a dél, s énekelve elindultunk csomagjainkkal. Közben hallottuk, hogy a svédek, akik most már szintén kint voltak a vízen, azt a csatakiáltást kiáltották nekünk, amit mi előző este tanítottunk nekik. Nagyon örültünk, hogy valami jót is tanultak az utóbbi napban. Ott, ahol találkoztunk még eltáncoltunk mindannyian egy "Wattanchu"-t, és egy "csirkepörköltet" (portya sláger!). Aztán nagy csapatölelés után búcsúzás...Hát, sajnos ez sem tarthatott örökké, de azt tudjuk, hogy az emlékek viszont sosem fognak elmúlni. Itt a vége, fuss el véle!"