Nemzetközi Cserkésznap Los Angeles-ben2004 március 27.-én megtartottuk a már hagyományossá vált évi nemzetközi cserkésznapot a Los Angeles városban lévő Griffith Parkban ahol körülbelül 160 magyar, lengyel, és litván cserkész résztvett egy félnapos programon. A cserkészek mellett még jelen volt legalább 60 vendég és szülő. A program zászlófelvonással és a különböző nemzetiségü cserkészindulók eléneklésével kezdődött. Aztán pedig hat állomásra osztva, másfél óráig ügyességi versenyeken, akadályverseny módra, vettek részt a cserkésztagok. Mindegyik őrs magyar, lengyel, és litván cserkészekből állt és mindegyik őrsi tagnak meg kellett tanulnia mindegyik másik tagnak a nevét a különböző nyelveken. Az akadályverseny után pedig tábortüzet tartottunk ahol mindenki sokat nevetett és énekelt. Népdalok eléneklése mellett több tábortüzi mókát is bemutattak a cserkészek. A tábortüz után pedig sokan fényképeztek és akkor uzsonnás vacsorát osztottak ki a litvánok. Lassan mindenki hazafelé indult ahogyan kezdett sötétedni. Az esemény megszervezését a különböző cserkészszövetségek felváltva vállalják évröl évre; 2003-ban a magyarok szervezték a nemzetközi cserkésznapot, 2004-ben a litvánok, jövőre pedig a lengyelek fogják megszervezni. Az első nemzetközi cserkésznapot 30 évvel ezelött, 1974-ben, tartották meg Los Angeles-ben. Még a 70-es évek elején egy Bob Stoessel nevü BSA amerikai cserkészvezető és egy Vladimir Baleika nevü Cseh cserkészvezető megalapították az “International Fellowship of Former Scouts and Guides” nevü szervezetet amelyhez csatlakoztak magyar, litván, lengyel, észt, cseh, és lett cserkészek. Ez a csoport 1974-ben megszervezte az első nemzetközi cserkésznapot. 5 évvel késöbb orosz és ukrán cserkészek is csatlakoztak, valamint BSA és GSA cserkészek. Sajnos ahogyan az évek teltek több etnik cserkészcsoport kiesett az eseményből. És ma csak három csoport, magyar, lengyel, és litván, maradt meg. 1974-től 2002-ig a nemzetközi cserkésznapot mindig bent, egy templom termében, tartották meg. De 2003-ban a los angelesi magyarok vakmerően ezt megváltoztatták és a nemzetközi cserkésznapot áthelyezték kintre és egy parkban szervezték meg. Ennek olyan nagy sikere volt, hogy a következő évben, 2004-ben, kétszer annyi cserkész jelent meg az eseményen résztvenni. Máshogyan megfogalmazva, mindenki nagyon jónak találta az eseménynek egy parkban való áthelyezését. A nemzetközi cserkésznap több féle módon járul pozitívan a cserkészek számára, de talán a legnagyobb előnye az, hogy a mi tagjaink látják, hogy vannak más nemzetiségü cserkészek is akik épp olyanok mint mi magyarok. Látják, hogy ők is olyan gonddal küzdenek mint mi és, hogy ők is probálják mindenféle módon tovább fenntartani az etnik identitást. És hát persze sok új barátság született a nemzetközi cserkésznapon. Már alig várjuk mindannyian a jövő évi los angelesi nemzetközi cserkésznapot! Jó Munkát! Kapcsolatos fényképek megtekinthetők a fényképalbumban! |