Ligeti László cscst.(1930-1999)Budapesten született 1930. november 30-án. A 432 sz. cscs-ban tett cserkészfogadalmat tíz éves korában, majd őrsvezető lett. Cserkész szellemiségét a mozgalom már ebben az időben meghatározta, melyhez egész életén keresztül hű maradt. Ritka példája volt az igazi cserkészeszménynek. Példás életet élt. Családjával az 1956-os forradalom és szabadságharc alatt érkezett Amerikába, a pennsylvaniai Pittsburgh-be. Szerszámkészítőként kereste kenyerét. Ezt a mesterséget még a felsőipari érettségivel a budapesti Gépipari Technikumban, mint általános gépész szerezte meg. A szakmát Amerikában is igen nagy hozzáértéssel gyakorolta. Életkörülményeinek megalapozása után szolgálatot keresett a magyarság érdekében. Városában azon fáradozott, hogy ott is magyar cserkészcsapat létesüljön. Kezdeményezésére a clevelandi Dolesch Gyula cscst.-vel együtt 1964-ben megalakították a 18. sz. Esze Tamás cserkészcsapatot. Majdnem folytatólagosan tíz éven keresztül állt a csapat élén. Rendkívül alapos ismerője volt a kenuzásnak és cserkészfiait sokszor vitte az Allegheny folyón túrákra. Ennek eredményeként a Szövetségben 1967-től nyolc éven át vizicserkész szakvezetőként is működött. A csapat otthona a hazelwoodi magyar Szent Anna r.k. egyház volt, ahova a vidék különböző részeiből érkeztek cserkészei, sokszor 30-40 mérföldeket utazva. A csapat alakulásától kezdve egyéni életét teljesen a cserkészetnek szentelte, és a vegyescsapatból később megalakult 31. sz. Kanizsay Dorottya leánycsapatnak a 70-es évek elején közel négy évig szintén parancsnoka volt. A központi vezetőség felismerte vezetői tehetségét és szervezési készségét, és ezáltal több központi beosztásba került. Az Intéző Bizottságnak 1973-tól 1977-ig volt tagja. 1977-től négy évig a III. kerület parancsnoka, de közben a fillmorei segédtisztképző táborok kiképzője, majd kétszer parancsnoka. Egyik volt neveltje, Pozsgay Tamás cst., így jellemzi Laci bát: "Mint csapatparancsnok a teljes odaadás, áldozatkészség és a cserkészet iránti lelki elmélyültség jellemezte létét, mellyel minket, felnövő kamaszokat kezelt. Egyéb kitüntetések mellett, munkája elismeréséül a Szövetség 1975-ben a legmagasabb kitüntetéssel a Teleki éremmel jutalmazta. A külföldi magyar cserkészet egy igen kiváló vezetőjét vesztette el vele. Emlékét híven őrizzük. Béke hamvaira! Fischer Viktor |