Ebből mi kimaradtunk! Élménybeszámoló a Külföldi Magyar Cserkészszövetség Jubileumi Táboráról Pénteken, augusztus 12-én kora reggel érkeztem meg Ildikóval és Ákossal a közel 600 cserkészt számláló jubileumi cserkésztáborba, aminek a New York állambeli Fillmore-ban lévő Sík Sándor Cserkészpark adott otthont. Jómagam nem kis kiváncsisággal néztem elébe az elköveztkező napoknak, hiszen most először veszek részt cserkésztáborban. Ildikó, a 63. sz. Bessenyei György cserkészcsapat (Csorna) cserkésze lévén, sokat mesélt nekem régebbi táborok hangulatáról, s az egész cserkészet szellemiségéről. Most végre én is részt vehettem, még ha csak vendégként is. Kettős jubileumi ünnepre emlékezett meg ebben az évben minden magyar cserkész, éljen a világ bármely részén is. Hatvan évvel ezelőtt, mikor a világháborút követő egyeduralom összetörte a magyar cserkészet reménykeltő hajtásait, a cserkészlilom újra kinyilt a németországi és ausztriai menekülttáborokban ahol egymás után alakultak csapatok. Az összefogás minden erejével sikerült átmenteni az örökéletű hagyományokat négy világrészre. Szintén ebben az évben, 2005-ben ünnepeltük az első cserkészcsapatot, amit 95 évvel ezelőtt Budapesten alapítottak. A táboron részt vehetett a világ minden magyar cserkésze aki 10. életévét betöltötte, legyen az a Külföldi Magyar Cserkészszövetség-, az Anyaországi szövetségek-, vagy az Anyaország határain túl élő magyar cserkész is. Az utóbbiak közül a Felvidék, Erdély és Délvidék magyar cserkészszövetségeinek követei is jelen voltak. A többi nyolc ország résztvevői a KMCSSZ tagságából jött ide, főleg az Amerikai Egyesült Államokból és Kanadából, de voltak Németországból, Svédországból, Argentínából, Brazíliából, Venezuelából és még a távolíbb Ausztráliából is. Odaérkezésünk után azonnal körbevezettek bennünket a tábor területén, ami tényleg az ahhoz méltó környezetben volt. Feltünt mennyire gondosan, s az ifjúsági könyvek után elképzelt módon vannak megálmodva az egyes altáborok. A keretmese Nagy Lajos király és a Magyar Lovagkor volt, így a jelmezeket, és a különböző felszereléseket nagyrészt a fiatalok - sok esetben a szülők segitségével - sajátkezüleg készitették el. A tábor célkitűzése összekötni a cserkészjellemet a lovagi jellemmel, annak dacára, hogy végül is egy erdőben lennénk, s szinte mindent abból kell kihozni amit az ottani lehetőségek adnak. A sátrak, s az esővédő ponyvák kivételével szinte minden az erdőben fellelhető fából van megoldva, beleértve több méter magasan kiépitett fekvőhelyekket is. A gerendákat kötelekkel egymáshoz illesztve építették fel, miközben szokásos cserkészmódra nem használtak szögeket, s ez nem kis teljesítmény. Délután Nagy Lajos és udvara korabeli jelmezekben, s díszletek közt zajlik a lovagi torna. Az akadályverseny alatt kisebb baleset során megsérül egy kislány, alákerül az igencsak súlyos rönkökből összeállított „lónak”. Ami még a szerencsétlenségen kivűl megdöbbentett, az a fegyelmezettség, ahogy az egész balesetet kezelték. A kislány őrsvezetője határozott utasítására mindenki a helyén állva figyelte az elsősegélynyújtást, közben népdalok éneklésével bíztatták a sérült társukat, ezzel is jelet adván: „egy mindenkiért, mindenki egyért”. Bámulatba ejtő volt ezt a fegyelmezettséget és összetartást látni, ami sajnos manapság egyre nagyobb ritkaságnak számít. Itt a cserkészetben a fiatalok egy olyanfajta szellemi és jellembeli életfelfogást kapnak, amely nélkül hiányos lenne életük. A tábor programjai egyrészt a magyar nép kincseit foglalták magukba, mint népdaltanulás, fafaragás, hímzés, másrészt a kerettörténeten keresztül megismerték a lovagi életet és annak törvényeit. Ugyanaznap estéjén fülünkbe jutott, hogy a Fiú III altábor (15-18 évesek) tábortüzet fog gyújtani, nosza ott a helyünk, gondoltuk, még ha csak távolból is de meg kell néznünk. Sötétedés után a tábor közepén elterülő több futballpálya nagyságú tisztáson kerestük a jeleit a készülődő összejövetelnek. Már éppen fordultunk volna vissza a sátraink felé, mikor is meghallottuk a korom sötétben a „gomba, gomba, ...”, először halk, lassú, majd egyre hangosabb, s gyorsabb kántálást. Majd egy hatalmas füst keletkezett, s hirtelen belobbant az ember méretű gyémánt alakban odahordott farakás. Hamarosan fa magasságig csaptak fel a lángok, bevilágítva a jó nagy területet. A tábortüzet úgy ötven cserkész ülte körül, s egy páran közülük egy előre elgondolt program szerint vezényelték a nótázást, ahol magyar népdalok, vidám cserkész- és régi katonadalok követték egymást. Éreztem, hogy fokozatosan engem is magával ragad a hangulat, s már nekem is forr a vérem, szerettem volna én is velük lenni, szerettem volna egy lenni közülük. Lepergett szemeim előtt pár történelmi korszakunk, milyen is lehetett a hajdúk, kurucok idejében egy katonai tábor hangulata esténként, egy hasonló tábortűz mellett, együtt énekelve, érezve az egy közösségbe tartozás erejét, mint ahogy ezek a fiúk itt tették. A szombat esti nagy tábortűznél a jelenlevő cserkészeket lovaggá avatták, akik megigérték, hogy a lovagi (értsd cserkész-) fogadalom szellemében az Isten, Haza, embertárs és a magyarság szolgálatának jegyében fogják minden napjaikat és életüket irányítani. A tábor vasárnapi szentmisével és Istentisztelettel, és az azt követő táborzárással, zászlólevonással fejeződött be, amit a díjkiosztás tett még szinesebbé. Tanúja lehettem, hogy milyen érzés is az egy nemzetbe tartozás eszmeisége, olyan gyerekek, fiatalemberek közt kik négy földrész, tizenkét országából, többnemzedékes magyarként is - legtöbbjüknek már a szülei is külföldön születtek – még mindig magyarok, s azok is akarnak maradni, nem téve különbséget ki honnan jött, s senkinek nem kellett bizonygatnia magyarságát a másiknak. Hálát adok a Teremtőnek, hogy ennek az élménynek részese lehettem, s minél több fiatallal szeretném megosztani élményeimet, s kedvet csinálni a cserkészethez, mert nagyon sajnálom, hogy én és az én generációm ebből kimaradt vagyis ki kellett maradjon. Pápai Szabolcs és Nagy Ildikó New York